TOMA: Tiszteletem, Piróth bá’! (nem veszi észre a hátára ragasztott, diákcsínyekből jól ismert disznó rajzocskát)

MÁK: Garszón!

TOMA: Ne csináld! Azt se bírja, ha kocsmárosnak nézik! révész az öreg. Csak ő vezeti a boltot is.

MÁK: Kompfőnök úr! Csónakoslegény! Valaki!

BERNÁTH: Kapitány úr!

TOMA: Egyszerű révész csak.

KOLOSI: Kháron bá’!

Többiek: (röhögve énekelnek) Hallod-e te /:körösi lány:/ A te hm-hm /:szőrös-e már:/ Nem szőrös, mert már kikopott / Kilenc baka úgy meg-hm-hm, csak úgy ropogott!

TOMA: (leveszi a rajzocskát) Hülyék!

MÁK: Senki? Ha nem jön, akkor kiszolgálom magam! (vár) Én szóltam! (A pult mögé lép, válogat az üvegek közt)

BERNÁTH: Egyik ócskább mint a másik.

MÁK: (Megragadja az egyiket) Legyen ez.

TOMA: Ne csináld! nem bírja , ha bemennek a pult mögé!

MÁK: Én nem bírom, ha nem szolgálnak ki. (tölt)

KOLOSI: (megszagolja, elfintorodik) Én meg azt, ha ilyennel szolgálnak ki.

MÁK: Nem nyavalyog. Örvendezik, ünnepel! Seggét földhöz veri. Ha jön a Kháron bá’, majd kifizetjük. (Poharat emel) Isten-isten!

BERNÁTH: Tószt! Ki mondja? Kolosi?

KOLOSI: Barátaim! Most, hogy megvalósul a legnagyobb stílű vállalkozás, amit hazánk és glóbuszunk lakói valaha óhajtani mertek, most, hogy testet ölteni látszik az emberiség álma, továbbá valamennyiünk tizenöt éve dédelgetett vágya, most, amikor...

MÁK: Most befogjuk.

TOMA: Miért?

BERNÁTH: Az előbb az volt az utasítás hogy ünnepeljünk.

MÁK: Némán, és átszellemülten.

KOLOSI: Parancs az parancs. (harsányan) BE!

MIND KÓRUSBAN: A szervezetBE!

PŐDÖR: Hé! Ki engedte meg, hogy bemenjen a pult mögé?

MÁK: A szívszélhűdés.

BERNÁTH: Ja. Hajszál híján. A Kucseráné is! emlékeztek? mennyi is volt? ötven? Amikor rányitottak a tanári WC-ben? Szegénykém! lefordult az ülőkéről és annyi.

PŐDÖR: Zárva vagyunk.

TOMA: Kik?

PŐDÖR: Hogyhogy kik? Hát mi. A büfé.

TOMA: Hol a Piróth bácsi?

PŐDÖR: Kicsoda?

TOMA: Piróth Bence. A révész. A büfés.

PŐDÖR: Én jöttem helyette. A fia vagyok. Ifjabb Piróth Bence.

KOLOSI: Akkor mit lepődik meg az apja nevétől?

PŐDÖR: Csak a “bácsi" miatt. Nem kapcsoltam.

TOMA: Sose mondta az öreg, hogy van fia.

PŐDÖR: Márpedig van. A papa nem ért rá, ma én jöttem. Kell még valami? Magyarázkodjak még az uraknak? Mondom, hogy zárva vagyunk.

BERNÁTH: És azt honnan lehet tudni?

PŐDÖR: Ki van írva.

BERNÁTH: Hova?

PŐDÖR: Az ajtóra.

TOMA: (az ajtóhoz lép, megnézi) Tényleg.

MÁK: És ki nézi, mi van az ajtóra írva, ha nyitva az ajtó?

PŐDÖR: Kimentem valamiért, nyitva maradt... Mit kell vitatkozni? Zárva vagyunk és kész. Kivéve, ha...

BERNÁTH: Aha (előveszi a pénztárcáját)

PŐDÖR: (óvatosan) Maguk hozták a kőszáli kecskéket?

BERNÁTH: Ha véletlenül.... feltéve de nem megengedve... volna nálunk néhány kőszáli kecske, akkor nyitva lenne ez a luxusétterem?

KOLOSI: (homlokára csap) Jut eszembe! Hoztunk!

TOMA: Mit? Miről beszéltek?

MÁK: Ejnye Toma. Három órát nyomorogtál a hátsó ülésen a két kőszáli kecske közt és észre se vetted?

BERNÁTH: De a bogyószagot érezted. Azt sem?!

PŐDÖR: (dühös) Szóval nem maguk azok.

KOLOSI: Dehogynem! Mire esküdjek?

PŐDÖR: Tűnés (Erőszakosan tereli őket a kijárat felé)

KOLOSI: Jaj, nem bírom a huzavonát.

BERNÁTH: Mit kell ebből akkora ügyet csinálni? Egy révház mindig nyitva tart.

PŐDÖR: Árvíz van, nem jár a komp.

BERNÁTH: A büfé még működhet. Hogy is hívják?

PŐDÖR: Piráth... vagyis Piróth.

MÁK: És Bence vagy Kence?

BERNÁTH: A büfét!

TOMA: Tiszafa.

BERNÁTH: Szép név. Kibérelem. Mennyi?

PŐDÖR: (óvatos) Amennyiben megállapodtunk.

BERNÁTH: Megállapodtunk? Épp most alkuszunk. Szóval?

PŐDÖR: (habozik, majd elszánt) Elég volt. Kifelé.

TOMA: Gondolja meg. Ma már úgy sem csinál forgalmat. Nem jön ide a kutya se.

MÁK: Az utolsó két faluban már rakják a homokzsákokat.

TOMA: Rácsörgök Emmára.

KOLOSI: Működik ez a rádió?

PŐDÖR: Ne nyúljon a rádióhoz!

BERNÁTH: Nem jön ide senki, nemsokára elönti az utat a víz. Talán már el is öntötte.

KOLOSI: Tényleg, hogy a francba megyünk el innen?

MÁK: Ami engem illet, röpülök.

KOLOSI: Ez mindig különcködik.

BERNÁTH: Na? Csak nyerhet a bolton. Látja, komolyan gondolom.

MÁK: Na erre iszunk egyet, aztán tűz. Nem azért jöttünk, hogy elszarakodjuk az időt!

PŐDÖR: Utoljára mondom. Menjenek. Amíg még lehet.

MÁK: Ez fenyegetődzik?

TOMA: (Máknnak) Na, ne csináld már!

KOLOSI: Milyen szívós a faszi.

PŐDÖR: De még milyen szívós faszi. (Revolvert ránt)

BERNÁTH: (döbbent, hátralép) Hoppá.

KOLOSI: (hátrál) Nem úgy gondoltuk.

TOMA: Ne csinálja, megyünk már.

BERNÁTH: A kurva életbe.

TOMA: Ezt most miért csináltad?

MÁK: Jogos önvédelem.

BERNÁTH: És ha meghalt?

TOMA: Na most akkor mit csináljak?!

KOLOSI: (lehajol) Nem is vérzik.

TOMA: Zúzódás...?

KOLOSI: (óvatosan a hátára fordítja, majd a falhoz húzza, és nekitámasztja) Semmi.

BERNÁTH: Azért szép ütés volt.

MÁK: Na végre, hogy valaki megköszöni. Mégiscsak pisztolyt fogott ránk. Életemben először történt velem ilyesmi. (felveszi a földről a pisztolyt, megnézi) Helyesbítek. Most sem történt velem ilyesmi. Revolver? lószar. Fegyvernek látszó tárgy.

BERNÁTH: (érte nyúl) Startpisztoly. Meg sincs töltve..

TOMA: Biztos?

BERNÁTH: (A mennyezet felé fordítja, meghúzza a ravaszt, a fegyver kattan.) Ja. Biztos.

KOLOSI: Mitől pörgött be úgy a faszi?

MÁK: Attól, hogy lefasziztad.

KOLOSI: Még a végén én leszek a hunyó?

TOMA: A francba! Hogy pont a Piróth bácsi fiát...

BERNÁTH: Mi tehetünk róla?

TOMA: Akkor is. Nekünk itt a házunk, a túlparton, a gátnál, ha lejövünk, ezen a kompon megyünk át Emmával...

MÁK: (beleolvas az iratokba) Ifjabb Piróth egyébként Pődör. Pődör Béla Mátyás.

KOLOSI: Na, kötözzük meg egy hangyányit, mielőtt magához tér.

TOMA: Ne má’.

KOLOSI: Valahogy jobbnak látom.

BERNÁTH: Ja. Egyetértek. (a mobilján pötyög egy számot)

TOMA: Az én mobilom meg a kocsiban maradt.

MÁK: Mi van?! Hazatelefonálsz?

BERNÁTH: Haza csak ott van, ahol nő is van.

MÁK: És nincs? Volt.

BERNÁTH: Volt, nincs. Zár a tőzsde, tudni akarom hogy állok.

KOLOSI: Nincs is térerő.

BERNÁTH: Ott a mobiltorony (kimutat az ablakon) A büdös tetves anyád!

MÁK: Mi van?

BERNÁTH: Semmi... Éppen megyek tönkrefele. És ez a rohadék mindjárt lemerül. Hova tűnt a térerő? (Kikapcsolja) Pedig a föld alatt is működik.

MÁK: Ott aztán gyakran használod.

BERNÁTH: Ja. Állandóan. Van, hogy napi nyolc-tíz órát vagyok odalent.

KOLOSI: A Bernáth!! Tíz órát!?

BERNÁTH: Én csinálom Budapest föld alatti térképét.

MÁK: Én meg kéktúrát vezetek a vöröshangyáknak.

BERNÁTH: Ne legyél már bunkó! Tudod te mi minden van odalent?! Végig lehet menni a Nagykörút alatt. Átjárók a csatornákba. Budán a barlangok, Pesten a régi bérházak kútjai, rejtekhelyek, menekülőfolyosók, víztároló, raktár, hadikórház, kábelalagút...

KOLOSI: Hapci! A bányásztörpe! (A törpe Bernáthot parodizálja, ahogy az közlekedik a lámpájával a föld alatt)

BERNÁTH: A múlt héten kimentem Kőbányáig! Az Emkétől! Az erjesztő kádaknál jöttem föl. A sörgyárban.

MÁK: (“mesél") És kivel találkozok ott? hát a Hófehérkével!

BERNÁTH: Ja. (kicsit apatikusan) A francnak jövök én föl mindig?! Fönt talán jobb?

MÁK: Néha igen.

BERNÁTH: Mindenbe belerángatnak. Ahogy te is. Ebbe a marhaságba

TOMA: (belép, kezében a cipője, a nadrágja feltűrve) Két rossz hírem is van. Az egyik, hogy úgy látszik otthon felejtettem a mobilt.

MÁK: Bernáth-nál van egy.

BERNÁTH: De már alig.

TOMA: A másik, hogy a parkolóban áll a víz. Legalább tíz centi. Felvittem a kocsit magasabbra.

KOLOSI: Ki leszünk öntve faszikáim.

TOMA: Kiöntve éppen nem leszünk. A környék legmagasabb pontja. Tíz méter. Mikor árad a Tisza tíz métert?

KOLOSI: Ha átszakad a gát.

TOMA: Akkor se.

BERNÁTH: Ne halasszuk el, gyerekek?

KOLOSI: Ne.

TOMA: Végül is a közbejött körülmények...

BERNÁTH: Kétfrontos harc. Legyőzni a vizet és meghódítani a levegőt! Igazán heroikus, de nekem kicsit sok.

MÁK: Tudod ki fogja még egyszer összeszedni a cuccot ...lebumlizni ide az isten háta mögé!

BERNÁTH: Végül is bulizni jöttünk, és ez most nem akkora buli. Ott a víz, itt ez a Pődör vagy ki... épp tönkremegyek...

MÁK: És?! ki nem szarja le a tőzsdédet.

BERNÁTH: Például én. Sose bírtam a nagy pofádat, Mák. Na jó, ha már idáig eljöttünk, essünk túl ezen a hülyeségen.

MÁK: Az isten megáldja kegyes döntéséért nagyjóuram. Tudsz te jó fej is lenni.

TOMA: (Pődörhöz lép) Nem kellett volna már magához térnie?

KOLOSI: (megtapintja a nyaki ütőerét) Minden rendben.

TOMA: Honnan tudod, hogy nincs valami... agyi vérzése?

KOLOSI: Ahhoz agy is kell.

MÁK: Behozzuk a cuccot?

TOMA: Ide?

MÁK: Valahol össze kell szerelni. (Kolosihoz) Jössz?

TOMA: Megpróbálnám a tiédet... (a mobil felé nyúl, Bernáth odaadja neki) Csak hogy mi van Emmával. Pont a gát tövében van a ház...tudod....

BERNÁTH: Nesze, kommunikálj, te mázlista.

TOMA: Én?

BERNÁTH: Ja. Emma miatt. Mázlista!

TOMA: Melyiket nyomjam a szám után?

BERNÁTH: A jobb felsőt.

TOMA A te a feleségeddel mi van?

BERNÁTH: Hagyjuk. Mondjuk azt, hogy én hagytam ott. Mégiscsak jobban hangzik.

TOMA: A gyerek meg nála maradt.

BERNÁTH: Ahogy lenni szokott.

TOMA: Ja. Piszok mázlim van. És... a Liza?

BERNÁTH: Liza?

TOMA (sokat sejtetően) Ühüm.

BERNÁTH: Az Emma húga?

TOMA: Ő se volt rossz.

BERNÁTH: Hát.

TOMA: Csak mert lent van ő is Emmával. (a billentyűket nyomogatja)

BERNÁTH: Tényleg?

TOMA: Ja. Tegnap óta.

BERNÁTH: Sose néztem meg úgy igazán. Vagyis.... mindig a Mákot bámulta. Sose bírtam, ha valaki fölnéz arra, ami lent van.

TOMA: Nektek mi bajotok egymással? Halló! (a készülékbe fúj) Halló! (ordít) Itt minden rendben! Vagyis semmis sincs rendben, de azért... Emma?! Veletek mi van? (Bernáth-nak) Egy szót sem érteni. Hallom, hogy beszél, de annyira sistereg...

BERNÁTH: Add ide! mindjárt lemerül. (átveszi) Na! Nincs térerő. Hova tűnt a térerő? (Beleordít) Halló! Emma? Most már nem is sistereg. (Elteszi)

KOLOSI: Akkora a víz! Feljebb kellett állnom. (odadobja Bernáthnak az autókulcsot) Bennmaradt a kulcsod! És nincs út.(Bernáth a rádióhoz megy)

TOMA: Akkor átszakadt a gát.

BERNÁTH: Melyiket lehet itt fogni?

MÁK: És ha bemondják, akkor mi van. Ezt nézzétek.

TOMA: Nagyon imponáló. Mi ez?

MÁK: Törzs. Eddig egyszerű volt, most jön a babramunka.(az egyik táskából a földre tett papírra önti az alkatrészeket) Szabad ám segíteni! Én mondom majd, hogy mit hova.

BERNÁTH: A szárnyak?!

KOLOSI: Hozom! (felpattan, indulna kifelé, de Mák megállítja).

MÁK: Ne. Majd a végén. Ha itt bent felszereljük nem fér ki az ajtón.

TOMA: Mi ez? sárkányrepülő?

MÁK: “Sárkányrepülő"! Boeing!! Legalábbis a paraméterek. Onnan töltöttem le hozzá egy szélcsatorna-programot. Hibátlan. Nektek készült. Kifejezetten a mai napra. Visegrádi évforduló! Na?!

TOMA Ffff. Tizenöt éve volt.

MÁK Napra pontosan. (Csavarokat ad a többiek kezébe, mutatja mit hova)

BERNÁTH: Mi volt tizenöt éve? Visegrád?

TOMA Az osztálykirándulás.

KOLOSI: Aha. A Salamon-torony! Te tényleg képes lettél volna leugrani? Az Emma miatt?

TOMA: Lapozzunk.

MÁK: Ha én nem szégyellem!?

BERNÁTH: Ahogy ismerlek...

MÁK: Hogy ismersz?

BERNÁTH: Leugrottál volna.

MÁK: Mert te az ilyesmit el se tudod képzelni, mi? (Kolosinak) nem az, hogy nem kellettem neki, hanem hogy épp az, aki?!

TOMA: (feláll) Kösz.

MÁK: Ne szívd mellre, Toma. Végül is hárman voltunk, én, a Matusinka, meg te. (Kolosinak) És akkor én még azt hittem, hogy ha verseny van, a legjobb nyer. És tudod, megrázott, hogy pont fordítva. Ennyi az egész.

KOLOSI: Hoppá.

BERNÁTH: Ha kérhetném, kicsit szordínósabban baszogassuk barátainkat, különösen ha vendéglátóinkról van szó.

TOMA: Kitűnő ötlet volt meghívni téged, Mák. Csakis Emma tud kitalálni ilyeneket. Na. Rápihennék erre az ijedelemre.

MÁK: Mondom, ne szívd mellre, csak úgy kiszaladt. Régi dolgok. Kit érdekel. Légy szíves fogd ezt a két csapszeget. Ez a dolog lelke. Ha nincsenek bent, akkor nem lehet a szárnyállást változtatni és akkor zzzzzzz... (Mutatja a zuhanást) Fogod?A kezedbe adtam a nyakam.

TOMA: Fogom.

BERNÁTH: Erősen Toma, két marokra. Tulajdonképp nekem köszönheted az életed, Mák. Én csalogattalak vissza a fal széléről. Én hergeltelek, hogy mit játszod az eszed, ha nem tudsz repülni, akkor kezdtél üvölteni, hogy igenis tudsz, és csak azért másztál le a falról, hogy bevágj nekem.

MÁK: Be is vágtam.

BERNÁTH: És viszont.

KOLOSI: Szép meccs volt. Tényleg hálát adhatsz a Bernáth-nak Mák. Azért maradtál egyben, mert megkötöttétek azt az idióta fogadást.

BERNÁTH: Milyen fogadás?

KOLOSI Nehogy már ne emlékezz! A Duna! Hogy átrepüli. Ha ugrani nem ugrik.

MÁK: Vagy a Tisza, nem mindegy? Átrepülöm. Egyébként hálás vagyok.
(föláll, meghajol)

BERNÁTH: Semmiség.

MÁK: Áll a fogadás, ugye? Ahogy megbeszéltük.

BERNÁTH: Mit beszéltünk meg?

MÁK: Ha átérek, kinyalod a seggem.

BERNÁTH: Hogy értve?

MÁK: Szó szerint. Ebbe fogadtunk.

BERNÁTH: Mi?! tényleg nem is emlékszem.

MÁK: De én igen. Így volt, Kolosi?

KOLOSI: Így. De...

MÁK: Semmi de.

BERNÁTH: Hülye vagy. Annyi mindent összedumál az ember. Pláne, azután a Kövidinka után. Látjátok, arra emlékszem. Mekkorát boáztunk ott, a templom mögött !

MÁK: A fogadás az fogadás.

BERNÁTH: Ugyan már. Tizenöt év! Na. Egy láda Don Po... vagy valami finom....

MÁK: A seggnyalásnál nincs finomabb. Én tartom a szavam, tartod te is. Ha átérek megcsinálod. Nyilvánosan.

KOLOSI: Kezdesz elvadulni, Mák.

BERNÁTH: Nem lehetsz ennyire bunkó.

MÁK: Mert?

TOMA: Te még a betonba is belekötsz. Mit csinálod a balhét?

MÁK: Balhét? Ezért jöttünk, nem?

KOLOSI: Nem kell szó szerint venni mindent. Az ember változik...

MÁK: Én nem.

BERNÁTH: Mi ez?

KOLOSI: (vállat von) A szél.

BERNÁTH: Hé-hé!

MÁK: Mi ez? Földrengés? (az ablakhoz ugrik)

TOMA: A Tiszánál?! Szerintem sose volt...

KOLOSI: Mit kell betojni? A szél. Megbillentette a házat.

BERNÁTH: Az már orkán.

TOMA: Hát... végül is lealapozva nincs. Egy sor tégla... úgy natúr a földön.

KOLOSI: Na ugye. Nem kell betojni. (fülhallgatót dug a fülébe
- a walkman az ingében van, ritmusra vonaglik)

MÁK: Segítesz? (letérdel a szerkezet mellé)

KOLOSI: Ezt hallgasd faszikám (átadja a fülhallgatót) A Stinky Men. Nagyon bitang! Hallod ahogy tépi a bőgőt, hallod?

MÁK: (belehallgat) Hallom. (visszadja)

KOLOSI: Én mondom, bitang. Az öcsémé.

BERNÁTH: Mintha csak a Matusinkát hallanám: “hú, de bitang!"

TOMA: (otthagyja az ablakot) Tényleg, mi van a Matusinkával?

MÁK: Azzal már semmi.

BERNÁTH: Na, ne! Ez komoly?

MÁK: Nem, de majdnem.

TOMA: És?

MÁK: Á. (legyint) Megyek a körúton... Pár éve... Egyszer csak elém ugrik valahonnan.... kapaszkodik belém.... Hihetetlenül szakadt volt, és a szaga... Mondom neki: mi van? Kezembe nyom egy százast, hogy tegyek hozzá még négyet és vegyek neki virágot. Mutogat a kirakatra, hogy azt a csokor szárazvirágot. Bementem, megvettem neki, a szerencsétlen kitépi a kezemből, töri róla a mákgubót és tömi a zsebébe. Valamit motyogott, hogy ha kifőzi a gubót, az majdnem olyan, mint a rendes anyag, a szárat meg elszívja pipából, már tömte is. Nem volt egy foga sem. A végén meg rám röhögött, és nem volt egy foga sem. És ahogy röhögött a fogatlan szájával: “Tudod mit, apám? Mákom volt, hogy beléd futottam!"

KOLOSI: Szar az egész.

MÁK: Mindenki magáért felel. Neki volt a legnagyobb pofája az osztályban.

BERNÁTH: Teutánad.

MÁK: De neki nem volt mire. (Tomának) Betetted a csapszeget?

PŐDÖR: A kurva életbe! (a kötelet rángatja) Engedjetek!

KOLOSI: Ahogy nézem, semmi baja.

PŐDÖR: Engedjetek!

MÁK: Majd ha lehiggadsz.

TOMA: Mit is mondtál? Hogy hívnak?

PŐDÖR: Pő... Pi... Piróth. Ifjabb. Bence.

MÁK: Pődör Béla Mátyás. (az összekötözött férfi elé dobja a személyijét) Szép név.

TOMA: Szóval hol a Piróth bá’?

PŐDÖR: Nem tudom. Sose láttam.

KOLOSI: Magyarázattal tartozol faszikám.

PŐDÖR: (a szíjat rángatja) Nincs jogotok hozzá, hogy...

BERNÁTH: Jogunk? Miről beszélsz? (a lába elé dobja a riasztópisztolyt) Nem a tiéd ez a vicces holmi? Ha nem volna olyan röhejes, azt mondanám, fegyveres támadás. Egy följelentést azért összehozunk belőle.

PŐDÖR: (összeomlik) Most már engedjetek el.

KOLOSI: Mire föl?

TOMA: Na. Hol az öreg?

PŐDÖR: Nem tudom.

TOMA: Hol van?

PŐDÖR: Esküszöm, hogy nem tudom. Szerintem semmi baja. Hazament. Na jó. Két napja itt lakok a raktárban. Rendes volt, megengedte. Minek bántottam volna?

TOMA: Mit csinálsz itt?

PŐDÖR: Várok. Azt hittem rátok, de ezek szerint nem.

KOLOSI: Kire vársz, faszikám?

PŐDÖR: Megjönnek, ne aggódj.

BERNÁTH: Csónakkal?(Az ablakhoz lép) Te jó ég, elérte a kocsit. (kirohan a kulccsal)

KOLOSI: (utána kiált) Hagyd a francba! Nincs följebb.

TOMA Szerintem már nem emelkedik

KOLOSI: Zúgva bőgve törte át a gátat...

MÁK: Gátot.

KOLOSI: Nem mindegy?

MÁK: Nem.

BERNÁTH: (bejön) Az a furgon a parkolóban? Tiéd volt?

PŐDÖR: Miért, mi van?

BERNÁTH: Csak a teteje látszik ki. (újra kimegy)

PŐDÖR: (nyög) Benne van mindenem.

KOLOSI: A cuccaid?

PŐDÖR: Nem tudom mi van benne.

MÁK: (Kolosinak) A saját kocsijában? Na haladjunk.

KOLOSI (előbb a maga majd Mák füléhez nyomja a fejhallgatót) Hallod a bőgöt? Hallod? Ez súlyos faszikám. De kár hogy abbahagytam a brácsát.

TOMA: Hülyének nézel minket?

PŐDÖR: Fáj a csuklóm.

BERNÁTH: Nekem is. Kezdődő reuma. Pech.

TOMA: Szóval mit keresel itt?

PŐDÖR: Ha elengedsz, elmondom.

TOMA: Ha elmondod, elengedlek.

BERNÁTH: Elengedjük. Többes. Előbb meghallgatjuk, azután értékeljük a hallottakat, azután döntést hozunk.

TOMA: Szóval?

PŐDÖR: Tényleg csak várok. Jönnek a kocsiért. Átadom. Csak postás vagyok. Elviszik, kifizetik. Mindenki megy a dolgára.

TOMA: És nem tudod mi van a kocsiban.

PŐDÖR: Nem.

TOMA: És nem tudod ki jön érte.

PŐDÖR: Nem.

BERNÁTH: És szerinted ez hihető.

PŐDÖR: Nem.

BERNÁTH: Na ugye.

PŐDÖR: De így van.

TOMA: Röhej.

PŐDÖR: Szomjas vagyok.

PŐDÖR: (sóhajt) Hát jó. Elszedték a lakásom. A lakásmaffia. (iszik)

KOLOSI: Te Mák... Mit csinálsz mostanában?

PŐDÖR: Szereztem egy kis lukat, de nem tudtam beköltözni, mert hamisak voltak a papírok. Megyek vissza a régibe... ott a két kopasz verőlegény, állnak a gangon... Az ügyvéd meg azt mondta: a törvény az én oldalamon áll. Öt-hat év, és megoldódik.

BERNÁTH: Erre idejött.

PŐDÖR: Á. Beköltöztem a szertárba. Biológiatanár vagyok.

PŐDÖR: A kitömött madarakat még bírtam, meg a borzot, aminek leesett a farka, de az embriót a formalinban, hiába forgattam el este, reggelre mindig megfordult és engem bámult...

PŐDÖR: Azt mondja egy fickó ...reggel hétkor! állok egy szál gatyában az embrió mellett...jön az egyik gyerek, odahozta a bátyját a szertárba... Hogy tudna nekem valamit. Elsőre annyit kínált, mint a félévi keresetem. Csak el kellett vonatozni egy szatyorral valahova erre, le a Tisza mentén, letenni a szatyrot a csomagmegőrzőben, a kulcsot belógatni a resti vécéjébe.

BERNÁTH: Mi volt a csomagban?

PŐDÖR: Nem tudom és nem is akarom.

TOMA: Azért sejted.

PŐDÖR: Kiköltöztem a szertárból, lakást béreltem.

TOMA: És?

PŐDÖR: Nincs és. Ennyi az egész. Ez az utolsó megbízatás.

BERNÁTH: Idehoztam a furgont, vártam az üzenetre, hogy mikor jönnek érte. Fizettem Piróth-nak a szállásért, aztán fizettem, hogy tűnjön el egy napra. Egyedül kell átadom a kocsit. Slusszkulcs oda, pénz ide, sohaviszont! De közbejött az árvíz...

PŐDÖR: Pedig ha ez összejön... az életbe nem kellene még egyszer látnom a Stolcz pofáját.

BERNÁTH: Stolcz?

PŐDÖR: Ő találja ki a jelszavakat, kémregényekből veszi vagy honnan... kőszáli kecske... lesül az ember pofájáról a bőr.

BERNÁTH: Ki az a Stolcz?

PŐDÖR: Annak a diáknak a bátyja. Simlis tetű.

BERNÁTH: A diákja... Stolcz Gergő?

PŐDÖR: Honnan ismeri?

BERNÁTH: Csődör.

PŐDÖR: (döbbent) Ezt ki mondta? A kis rohadékok csúfolnak így.

BERNÁTH: Miért, hízelgő. Lehetne Csőd is.

BERNÁTH: Csődör. Az énektanárnővel a zeneteremben?!

PŐDÖR: Ez nem igaz.

BERNÁTH: Beszélik.

PŐDÖR: És kik beszélik?

BERNÁTH: A Stolcz Gergő a fiam osztálytársa. Bernáth.

PŐDÖR: Bernáth Laci? Az a kis szemétláda? Nem úgy gondoltam. De mindig leskelődik.

BERNÁTH: Volt neki mit, nem? A biológiatanára korrepetálja az énektanárnőjét a zongorán? (kioldozza)

PŐDÖR: Jó megfigyelő... a Laci.

BERNÁTH: Köszönöm, tanár úr.

KOLOSI: (Leveszi a fülest) Mi van? Elengedtétek?

TOMA: Ártalmatlan. Fogadóórát tart a Bernáth-nak.

KOLOSI: És te?

MÁK: Hát mindent tudsz, nem?

KOLOSI: Nem mindent.

MÁK: Nem változott semmi.

KOLOSI: Na mégis.

MÁK: Barkácsolok. Minden nap mást. Méréstechnika. Műszerek, kijelzők. Hőérzékelő, fényérzékelő, fémérzékelő...Ha annyira érdekel, adok szórólapot.

KOLOSI: És szereted?

MÁK: Nem kell mindent szeretni. Elég az embernek egy-két szeretnivaló. Mondjuk inkább úgy, hogy a számokban még meg lehet bízni.

BERNÁTH: Már megint.

KOLOSI: Csak a szél lehet.

TOMA: Pszt. Ez nem szél.

BERNÁTH: És nem a víz.

MÁK: Hajtsunk rá! (a szerkezetre) Már nincs sok hátra.

TOMA: (újratölt Pődörnek, csóválja a fejét) Biológus... Bizonyos értelemben kollégák vagyunk. Az én kutatási területem: Az aranyhalak színtévesztése.

KOLOSI: Szép téma.

TOMA Ugyanis ebben a tekintetben az aranyhalak szemberendezkedése hasonlít az emberéhez. Ezért azután a színtévesztésük logikája épp olyan mint a miénk. Legalábbis a piros-zöld.

BERNÁTH: És honnan tudod, hogy pirosat lát az aranyhal vagy zöldet? Megmondja?

TOMA: Meg. (fellelkesül) Elektródákat ültetünk az agyba, melyek egy adóvevő segítségével...

BERNÁTH: (közbevág) Azért ezt meg kell emésztenem. Hogy a fiam tanára, a Csődör, csempész.

PŐDÖR: Csak postás. És a nevem Pődör.

BERNÁTH Ráadásul hülyének tetteti magát. Vajon mi lehet egy furgonban, amit a határvidéken kell átadni, miközben a túloldalon kormányválság, fölkelés, zavargások?

PŐDÖR: Mi közöm hozzá? Átadom a kulcsot, viszik a furgont, kész, kiszálltam.

BERNÁTH: És nem is tetteti. Tényleg hülye. Hogyan akarsz elmenni innen?

PŐDÖR: Az átvevő is kocsival jön. Cserélünk.

TOMA: Honnan jön?

PŐDÖR: A túlpartról. A komppal.

TOMA: Megnézted a kompot? Egy motorcsónak. Hol fér arra kocsi?!

PŐDÖR: Akkor... máshonnan jön.

TOMA: Kocsival csak egy út járható, amin érkeztünk. Itt a vége. Zsákutca.

PŐDÖR: Még sosem vertek át.

BERNÁTH: Még sosem akartál kiszállni.

PŐDÖR: Csak akkor adom a slusszkulcsot, ha megkapom ami jár.

BERNÁTH: Mennyit ígértek?

PŐDÖR: Hát... lesz lakásom.

BERNÁTH: Megéri?

PŐDÖR: Nem tudom, mi van a kocsiban.

BERNÁTH: Nem a kocsi. A rizikó. Ennyit bíbelődni veled.

PŐDÖR: (tölt magának, iszik)

TOMA: Tudja valaki, hogy itt vagy?

PŐDÖR: (a fejét rázza)

TOMA: Kolléga úr! Papa, mama, feleség?

PŐDÖR: Csak a Novák. (Lehajtja az italt)

TOMA: Örülj, hogy mi értünk ide előbb.

PŐDÖR: Hülyeség.

BERNÁTH: Az volna hülyeség, ha hagynának kiszállni és elhinnék, hogy hallgatsz egy életen át. Gondolj bele, ha megérkezik valaki gyalog, félpénzért elintéz, és viszi a furgont. Se tanú, se semmi. Hát nem sokkal észszerűbb, mint fizetni, és aggódni, hogy mikor szólod el magad? Nekünk is ellocsogtál mindent, nem? Amikor a következő áradáskor kifognak a folyóból, szakértő legyen a talpán, aki azonosít.

PŐDÖR: Én csak egy biológiatanár vagyok...

BERNÁTH: Épp azért. Kinek számít egy biológiatanár?

PŐDÖR: Á!

BERNÁTH: Miért? Ami megtörténhet, az meg is történik. És ami nem, az is.

KOLOSI: Tényleg nem a szél.

BERNÁTH: De nem ám.

KOLOSI: Most már sok a jóból.

BERNÁTH: Nem a szél, nem a víz, nem a föld... akkor?.

MÁK: “Több dolgok vannak földön s egen, Horatio..."

TOMA: Hú... Tengeribeteg leszek.

KOLOSI: “S tengert láttam, ahogy kitekinték" Most jó?

MÁK: Most jó.

BERNÁTH: Ebből baj lesz.

KOLOSI: Ez már a baj.

TOMA: Emmáék!!!

MÁK: Elég magas az a gát.

TOMA: Honnan tudod?

MÁK: Látom. Errefelé folyik le a víz. Akkor nyilván a túloldal apad.

BERNÁTH: Logikus.

PŐDÖR: Biztos bemondja, mi történt. Hol volt a gátszakadás.

KOLOSI: Na mi van már?

PŐDÖR: Itt szokott lenni a Kossuth.

MÁK: Dilettáns. Egy rádiót sem tud beállítani. (félretolja Pődört, a gombokat csavargatja, - zörej hallatszik)

BERNÁTH: Nem jön be semmi?

MÁK: Vagy rossz a rádió... vagy nincs adás.

KOLOSI: Egyik adón se?

MÁK: Hát... egyelőre.

TOMA: Na ne csináld már...

BERNÁTH: Talán elmosta a víz az átjátszó adót.

MÁK: Hopp! Na végre.

PŐDÖR: Valami van, csak nem érteni.

BERNÁTH: Mintha egyik sem volna magyar.

KOLOSI: Itt a határon nem meglepő.

BERNÁTH: Engem azért meglep.

MÁK: Kéne egy komolyabb antenna, akkor talán... (a zörej elhalkul) Mindegy. (Elzárja)

KOLOSI: (kimutat az ablakon) Odanézzetek.

TOMA: Uszadékfa. Ilyenkor mindig tele van. Ha megvadul, elsodorja az ártéri erdőket is.

BERNÁTH: Az neked uszadékfa? Odanézz! Komód. Ott a tetején a horgolt terítő. Meg az ólomkristály váza!.

KOLOSI: Az meg... állólámpa?

PŐDÖR: De mi? világít?

BERNÁTH Biztos a vízáram...

TOMA: Nézzétek! Valami templom! Kereszt van a tetején.

MÁK: Az szélkakas.

TOMA: Akkor inkább községháza.

KOLOSI: Így elsőre minden rendben van vele.

BERNÁTH: Ja. Csak úszik. Templomnál ez ritka. Meg községházánál .

TOMA: Odané’ azt a kocsifélét.

KOLOSI: Micsoda benne az a hosszú?

MÁK: Zsiráf.

KOLOSI: Zsiráf?

BERNÁTH: Ja. Cirkuszkocsi zsiráffal. Semmi különös.

PŐDÖR: Giraffa camelopardilis. Szegény.

MÁK: Ilyen nincs. (A rádióhoz ugrik, bekapcsolja: recsegés, hangzavar, tengermoraj) Hova a búsba tűntek az adók?

KOLOSI: Halljátok? A tenger!

BERNÁTH: Csak valami bugyborékolás.

TOMA: Azért túlzás lenne, ha a rádióból is víz jönne.

MÁK: Néhány perc és kész. Aztán iszunk egyet és tűz!

BERNÁTH: Lehet, hogy mégis el kéne napolni.

MÁK: Miért, mi történt? Árvíz van és kész.

BERNÁTH: Mintha nemcsak az lenne.

MÁK: Majd levonul.

BERNÁTH: “Levonul"!

MÁK: Félsz a seggnyalástól, mi?

BERNÁTH: Barom.

KOLOSI: Jó, mondjuk te átérsz...

TOMA: Ha átér.

KOLOSI: ... és mi hogy menjünk utánad, faszikám?

BERNÁTH: Visszajössz és átviszel minket a tollas hátadon, édes pici griffmadaram?

MÁK: Ott a komp!

TOMA Motorcsónak!

MÁK Oldjátok meg. Program közös, utazás egyénileg.

PŐDÖR: Van itt hátul egy ladik, vagy mi...

BERNÁTH: Te jobb ha hallgatsz.

TOMA: Mit bántod?

BERNÁTH: Csak jeleztem neki, örüljön, hogy él. Egyelőre.

KOLOSI: Ezzel a te röppentyűddel felszállni se tudsz. Ehhez valami magaslat kell. A büfédomb jó lett volna, de itt a víz a tornácnál. Vagy búvárrepülő?

MÁK: Itt a mobiltorony. Legalább húsz méter. Fölviszem a szerelőlépcsőn, onnan startolok.

BERNÁTH: Fogalmad sincs mi a helyzet a túloldalon, hol és hogyan tudsz leszállni.

MÁK: Mit akadékoskodtok? Ha már fent vagyok, akkor egyedül az én dolgom, hogyan jövök le. Olyan puhán fogok landolni a ház oldala meg a kukoricagóré közt, mintha paplanra érkeznék.

BERNÁTH: Te tudod. Aki hülye haljon meg.

TOMA: (halkan) Mondd Mák... honnan veszed, hogy nálunk kukoricagóré van az udvaron?

MÁK: Miért, nincs?

TOMA: Honnan tudod?

KOLOSI: Minden udvaron van, nem? Parasztház-tartozék.

MÁK: Na ugye.

TOMA: Tévedés. A gát tövében, a nyaralósoron mindenki rég lebontotta... egyedül mi hagytuk meg.

MÁK: Csak hasaltam. Kolositól tanultam hogyan kell.

TOMA: Jártál a házban. Mikor?

MÁK: Rajtad kívül ki más hívhatna meg a házadba?

TOMA: Nem az enyém. Emma és Liza öröksége. Nekem nincs semmim. Mikor jártál ott? (megragadja a ruháját) Mikor?

MÁK: Mi történt jóember? Agyad elszáll? Ha nem engedsz el megváltozik az orrod. Olyan lesz, mintha befelé nőne.

TOMA: Hogy kerültél oda?

KOLOSI: Abbahagyni! Békesség.

MÁK: Ne nekem mondd!

TOMA: Hogyan? Mikor?

BERNÁTH: Ne csináljátok!

PŐDÖR: Na, egy kortyot. Van itt minden, az öreg Piróth megmutatta a pult alatti vastartalékot. (üvegeket tesz a pultra) román cujka, albán raki, ukrán törköly, hazai vegyigyümi meg moldáviai vodka, de azzal vigyázni kell, sörösüvegben hozták, lehet hogy több benne a metil mint az alkohol.

KOLOSI: Wow! Nemzetközi méregkészlet.

PŐDÖR: Hát, ugye... tényleg közel a határ...

BERNÁTH: Na de mind?

KOLOSI: Mind.

BERNÁTH: Az albán is?

KOLOSI: (vállat von) Naná. Esetünk határeset.

PŐDÖR: Szóval akkor...

MÁK: Végre azt csinálja a kőszáli kecskepásztor, amit rögtön az elején kellett volna: kiszolgál.

BERNÁTH: Szerintem vegyigyümi. Legalább a neve jó. Oké Toma?

TOMA: Nekem tökmindegy.

KOLOSI: Akkor eldőlt.

KOLOSI: Be!

BERNÁTH, MÁK A szervezetbe!

KOLOSI: (kimutat) Vasúti kocsi.

TOMA: (mellélép) Nem is egy, hanem három.

KOLOSI: Három?

TOMA: Nézd... mögötte még kettő, de azoknak csak a teteje látszik ki. Felirat is van... Schlafwagen.

KOLOSI: Na, azok már nem nagyon ébrednek.

MÁK: Azért itt valami nem stimmel.

BERNÁTH: (gúnyos) Komoly? Honnan veszed?

MÁK: (újra bekapcsolja a rádiót) Hohó, itt az antenna, hát miért nem szólt senki?

BERNÁTH: Mi ez? Valami parádé?

PŐDÖR: Tényleg. Mi van ma?

TOMA: Huszonegyedike.

PŐDÖR: De melyik év?

KOLOSI: Hülye.

BERNÁTH: Most veszed észre?

PŐDÖR: A népvándorlást közvetítik élőben?

TOMA: Úgy látszik, várnunk kell egy kicsit.

MÁK: Mire?

KOLOSI: Nekem volna egy kis dolgom. Holnap este a kezdődik a Filatéliai Világtalálkozó. Én szerveztem, életbevágó, hogy ott legyek, mert ha nem...

BERNÁTH: Én már tönkrementem, ki lehet bírni.

TOMA: Ha fejreállunk se tudunk mit csinálni, amíg levonul.

MÁK: Ti nem. De én előremegyek. Vártam eleget, most már mehetnékem van. Majd megmondom Emmának, hogy mindjárt jöttök. Addig iszunk egy kis pórhegyi chardonnayt.

TOMA: (döbbent) Mit?

PŐDÖR: Mongol telivérek. (elzárja)

TOMA: (feszülten) Hogy... mit isztok?

MÁK: (elfintorodik) Bort.

TOMA: Nem azt mondtad.

MÁK: Nem?

TOMA: Azt mondtad: pórhegyi chardonnayt.

PÍRÓTH: Jaj, az nagyon finom! Tegnap ittam, volt egy üveggel az öreg Piróth-nak is.

TOMA: Én hoztam neki. Az apósom szőlőjében termett. Egyetlen sor volt, azt hívták pórhegyi chardonnaynak. Ebből a borból egyetlen hordóval létezik a világon, az is nyolc éves, odaát van, a pincében, a lejárat mellett balra.

BERNÁTH: Ajjaj.

KOLOSI: Egy ilyen borritkaságot igazán megkóstolnék, ugyanis tavalyelőtt szerveztem egy borversenyt, és...

BERNÁTH: Kuss.

TOMA: Szóval?

MÁK: (feláll a szerkezet mellől) Mire vagy kíváncsi?

TOMA: Mikor voltál a házunkban?

MÁK: Tényleg tudni akarod?

TOMA: Mikor!?!

MÁK: Hát legyen. Sokszor.

TOMA: Mi az, hogy sokszor?!

MÁK: Nyolc éve járok a házatokba.

TOMA: Ne! Akkor házasodtunk össze!

MÁK: Na. Mikor volt az a kongresszus Bázelban?

TOMA: Két héttel az esküvőnk után.

MÁK: Akkor még nem az aranyhalak színtévesztése volt, hanem... a békák aranyere vagy mi... Lejöttem... Elmagyaráztam Emmának, hogy tévedett, amikor hozzád ment. Elég hamar elhitte. És azóta idejárok.

TOMA: (szárazon) Akkor most kiszedem a beleidet. (nekiront)

KOLOSI: Most mi a teendő?

BERNÁTH: A szokásos.

TOMA: De miért!?

MÁK: Elvetted ami az enyém. És ami az enyém azt nem adom.

TOMA: A feleségem az enyém!

MÁK: Akkor nem dugnánk nyolc éve.

TOMA: Engedjetek el!

KOLOSI: Hát nem fantasztikus osztályba jártam én?!

PŐDÖR: (elengedi Tomát) Azt hiszem fölösleges vagyok. Amíg az urak kiirtják egymást, megnézem, mi maradt a furgonomból. Elhagyhatom a helyiséget, Bernáth-apuka?

KOLOSI: Azért ez genyóság volt.

MÁK: Ha rajtam áll, hallgatok életem végéig.

BERNÁTH: A fenéket. Ezért jöttél. Hogy kiderüljön végre.

MÁK: Nem csak.

KOLOSI: Van még valami?

MÁK: Persze. Hogy megnyerjem a fogadást, és Bernáth teljesítse a kötelességét.

BERNÁTH: Lehet, hogy én szedem ki a beleidet.

MÁK: Miért? Nem te fogadtál?

BERNÁTH: Most meg arra fogadok, hogy mindjárt eltörik valamid.

MÁK: (felkap egy üveget a pultról, Bernáth hátrál egy lépést) Na ugye. Ilyenek vagytok ti mind. Elvenni a másét? Naná. Ti veszitek el. Ígéretet be nem tartani? Naná. Kellemetlen. “Régen volt!" “Nem gondoltam komolyan!" És ha régen volt, akkor már nem is volt? És ha te nem gondoltad komolyan, akkor én se? “Jaj nem is tudom, milyen segget nyalok éppen, úgy változnak a nyelvem alatt a seggek, hogy követni se tudom!"

BERNÁTH: Na hagyjad az őrülési jelenetet, Mák. Tele a tököd mindennel, na és? Kinek nem? Magánügy. De miért épp minket szúrtál ki...

MÁK: Mert nekem ti jutottatok. Ilyen az én formám. Én se vagyok egy óriás, de ti... (ujjával mutatja) ekkorák. Egy nagy ember, aki éveken át játszotta a nagy jótevőt, életmentőt, aztán lement vakondba. Meg egy nagy tudós, akinek óvodás kora óta egy szalmaszálat odébb nem kellett tennie, egész életében egyetlen egyszer produkált valamit, akkor is azt, hogy lenyúlta a nőmet. De megtartani? Ahhoz állóképesség kell.

TOMA: (lecsúszik a padlóra) Még egy korty aztán ölök.

KOLOSI: Én megúsztam?

MÁK: Te nem vagy olyan fontos.

KOLOSI: Ma ez az első jó hír. De azért ne hidd, hogy csak a fej meg a nadrágméretedet tudom.

MÁK: Hát? A TAJ számomat meg a vércsoportomat?

KOLOSI: (fölteszi a fülhallgatót) Kár érted. A CD-t sem hallgattad meg. Nem tudod miből maradtál ki. (ringatódzik a zenére) Bitang jó.

BERNÁTH: Nem tudod nekem megbocsátani, mi, hogy megmentettem az életed. Tényleg megbocsáthatatlan hiba volt. Na húzz el innen Mák.

MÁK: Épp azt akarom.

BERNÁTH: Szerencsére tudod, mit akarsz.

MÁK: Pontosan. És behajtom a tartozásokat és elveszem ami jár nekem.

BERNÁTH: És te mondod meg, mi jár neked, és mit veszel el.

MÁK: (Bernáth felé fordul, iszik az üvegből és eldobja) Ki más? Mi?!

BERNÁTH: Mi ez?

MÁK: Nyíl?

TOMA: Mi van itt?

PŐDÖR: Meglőttek!

KOLOSI: Várj, kiveszem.

KOLOSI: Szorítsd a sebre.

BERNÁTH: Nem megmondtam, nem lehet csak úgy kiszállni.?

PŐDÖR: (nyög) De nyíllal?

BERNÁTH: Ezeknek mindegy.

KOLOSI: (megnézi a vesszőt) Körisfa. Mint a vas. Ilyet a nomádok használtak. A mongolok, meg ilyenek.

TOMA: (motyog) Mongolok? Még azok is?

KOLOSI: Nem látok semmit.

BERNÁTH: És az a marha nagy sátor??

KOLOSI: Jurta!

TOMA: De mi forog rajta?

PŐDÖR: Forog? Akkor az szélmalom.

TOMA: Vannak errefelé.

BERNÁTH: Voltak. Egy-kétszáz éve biztosan.

KOLOSI: Akkor talán messzebbről hozza.

TOMA: Vagy régebbről.

PŐDÖR: Mennyi malom! Van egy vörös is.

BERNÁTH: Tele a víz. Visz mindent, ami az útjába kerül.

KOLOSI: Azt nézd! Azt a marha nagy dobozt!

TOMA: Valami fém...

PŐDÖR: Az nem egy. Hanem három. Egyik a másikban: bronz, ezüst, arany...

BERNÁTH: Bazdmeg. Az Attila koporsója.

KOLOSI: Hát nem kimosta végül a Tisza?

MÁK: Kész vagyok. (Vállára veszi a szerkezetet) Csak fel kell rá tenni a szárnyakat a tornácon. Ki segít? (Senki sem moccan) Elbírok vele egyedül is. Hát akkor... csak nézzétek. És odaát megmondom, hogy amint tudtok, jöttök. Azután bulizunk...Ahogy megbeszéltük. Jó?

BERNÁTH: Na nézd már! Azt a nagy kupolát!

KOLOSI: Aha. Körötte meg tornyok.

BERNÁTH: A Parlament.

PŐDÖR: (az ajtóban)Elég jól néz ki ez a szerkentyű, most hogy felrakta rá a szárnyakat.

TOMA: Kizárt, hogy felmásszon vele a mobilantennára.

BERNÁTH: Ne reménykedj.

KOLOSI: Odané’!

BERNÁTH:: Fhú... ekkorákat én még nem is láttam.

TOMA: Két óriási torony...

BERNÁTH: Azért ez furcsa. Ezek a dolgok a vízen... nem hagynak le bennünket. Itt lebeg az ablak előtt mind, és nem mozdul, pedig a folyó rohan.

TOMA: Az csak úgy lehet, ha... velük úszunk mi is.

KOLOSI: Faszikáim! Elvitte a büfét a víz? És észre se vettük?

PŐDÖR: Dehogy. Ott a mobil-antenna. Ha úsznánk, már elhagytuk volna.

TOMA: Akkor velünk jön.

BERNÁT: Hogyhogy?

TOMA: Hát... nem a házat vitte el a víz. Hanem az egész dombot.

PŐDÖR: És akkor most?

TOMA: Semmi. Visz a víz.

PŐDÖR: Szóval ez egy sziget. Ide nem jöhet senki. (a pult alól lekvárt vesz elő, boldogan kanalazza)

BERNÁTH: Na, hátha... (bekapcsolja a rádiót - csatazaj)

TOMA: Katyusák??

BERNÁTH: Hol élsz te? Ez egy Lopakodó..

TOMA: Ez neked lopakodik? Aztán hogyan lopakodik egy lovashadsereg? Lólábujjhegyen? A süket is hallja, hogy nehézvértesek, páncélosok.

BERNÁTH: Naná, hogy páncélosok. Csupa T-72-es.

PŐDÖR: (lekváros kanállal) Mondta is Piróth bá’, hogy mostanában rengeteg a csetepaté a határon.

BERNÁTH: De ha tényleg visz a víz, akkor talán már nem is a határon vagyunk.

PŐDÖR: Hát hol?

TOMA: Lehet, hogy a határt is elvitte a víz.

KOLOSI: És velünk úszik?

BERNÁTH: Mégis, kik harcolnak?

PŐDÖR: Ki tudja? Azt mondta az öreg, néha ágyúval lőnek, néha meg nyíllal, a rohadt életbe. Néha átözönlenek a menekültek, aztán meg visszamennek.

KOLOSI: Miféle menekültek?

PŐDÖR: Mindenféle. Fehérek, négerek, arabok. Van, akit embercsempészek hoznak, van, aki csak átgyalogol... Katonák is jönnek.

TOMA: Magyarok?

PŐDÖR: Azok. Meg idegenek. Az öreg Piróth csak messziről látta őket, mert nem komppal járnak. Átkelnek a folyón maguk.

KOLOSI: Kétéltűvel.

PŐDÖR: Vagy lóval. Kiállnak a vízből a lándzsák. Máskor meg ejtőernyősök ugrálnak. Nehéz kiismernie magát az embernek.

BERNÁTH: (a pult mögött áll, üvölt és söpri magáról a gilisztákat) Ne! Ne! Szedjétek le rólam a vadállatokat!

KOLOSI: Mit a fenét csináltál?

BERNÁTH: Én? Szedd már le!

KOLOSI: Ezt is szesszel?

PŐDÖR: Nyugi. Lumbricus terrestris. Földigiliszta..

BERNÁTH: Az vastag és rózsaszínű. Ez meg? Valami afrikai féreg ! Láttam a Spektrumon.

KOLOSI Afrika? Hogy kerülne ide?

BERNÉTH: Ha annyian jönnek-mennek? Behozzák!

PŐDÖR: A fenéket. Ez a mi gilisztánk.

TOMA: Áradáskor mindig így van.

BERNÁTH: Csináljatok már valamit!

TOMA: A férgek is a legmagasabb pont felé menekülnek. Érthető pánikreakció.

BERNÁTH: Én vagyok pánikban ,én!

KOLOSI: Mit hisztériázol? Azt hinné az ember a föld alatt megszoktad a gyűrődést. Patkány, megy ilyenek.

BERNÁTH: Az legalább emlős! Rokon! De ez? Nekem fóbiám van. Öröklött.

PŐDÖR: (fölnéz a lekvárból) Nos, gyerekek, a közönséges vagy földi giliszta.a magyar humusz őshonos lakója. Tiszteljétek a gilisztát, mert ő porhanyítja termékeny televénnyé hazánk talaját. Ám hiába a munka, a szorgalom, a szüntelen gürcölés, elismerésben nem részesül, sőt, nyomorúságos élete folytonos menekülés, hiszen rá vadászik patkány, cickány, százlábú, ráadásul nyilván Bernáth apukának és ebből következően csintalan gyermekének is az a téveszméje, hogy a giliszta szaporításának legcélszerűbb módja, ha ásóval kettőbe négybe nyolcba vágjuk. Hát nem Bernáth apuka, ezerszer is nem! Ez az izmos, igen bodys gyűrűsféreg, elszaporodgat egymagában is, mivel hímnős... Anyád! (kiköpi egy gilisztát) Tűnés a lekváromból!

TOMA: Itt is nyüzsögnek. (Mák szerszámos táskája mellől is felvesz egyet)

KOLOSI: (a lábával az ablak mellől is rugdos néhányat) Invázió.

PŐDÖR Tekintsük a jó oldalát. Szárítva és porítva jó a láz ellen. Egyébként meg csupa fehérje.

TOMA: Éhen halni nem fogunk.

BERNÁTH: Rosszul vagyok.

KOLOSI: Nézzetek ki! Feljutott mégis.

BERNÁTH: Na, most ugrik a Mák a vízbe.

KOLOSI: És tényleg röpül. Szemétláda, de röpül.

PŐDÖR: Mit van vele olyan nagyra? Mi meg úszunk.

KOLOSI: Mi, meg a férgek.

PŐDÖR: Tiszteld az őshonost. Lumbricus terrestris.

BERNÁTH: Mindig ő volt köztünk a legaljasabb. És...a legtehetségesebb.

TOMA: A röpülő szemétláda. És milyen magasra jutott.

BERNÁTH: Bár most egy kicsit billeg.

KOLOSI: Lefelé tart?

BERNÁTH: Én már nem is látom.